Az M3 gömbhalmaz
A budapesti - svábhegyi - fôépüet homlokzata.
Elôtérben Pásztor jános: "Sic itur ad astra" c.
alkotása.
Konkoly-Thege Miklós - 1842-1916
A múlt század hatvanas éveiben, amikor ez a forradalom elindult, nem volt hazánkban olyan csillagászati obszervatórium, ahol tudományos igényű kutatás folyt volna. Az európai mércével mérve is jelentős, 1815-ben megnyílt gellérthegyi csillagvizsgáló 1849-ben Budavár ostroma alatt megsemmisült. Nagy Károly Bicske határában épített, a kor színvonalán álló modern intézete a szabadságharc alatt szintén hadműveleti terület lett, és soha sem kezdhette meg rendszeres működését. A tudományos igényű csillagászati kutatások újraindítása Konkoly Thege Miklós érdeme, és neki köszönhetjük, hogy a magyar csillagászatnak a sok elvetélt próbálkozás után lett végül sikertörténete is.
Konkoly Thege Miklós, felvidéki gazdag nemesúr 1842-ben született, és a pesti Pázmány Péter Tudományegyetemen Jedlik Ányos mellett fizikát hallgatott, majd Berlinben fizikát és csillagászatot, ahol az utóbbiban Encke volt a mestere. 1863-ban szerzett diplomát, és ezt követően egy nagy európai körutat tett, amelyen megismerkedett a laboratóriumi spektroszkópiával. Hazatérte után az államigazgatásban helyezkedett el. Valószínűleg két gyermekének korai halála adta a döntő lökést ahhoz, hogy létrehozza magáncsillagvizsgálóját, és életét a tudományos kutatásoknak szentelje. Tény, hogy ógyallai birtokán 1871-ben elkezdte a rendszeres megfigyeléseket egy 4"-es távcsővel és egy meridánkörrel. A napfoltmegfigyelések 1872-ben indultak, és ettől kezdve az időjárás szabta keretek között rendszeresen folytak. 1874-ben a csillagda egy új épülettel gazdagodott, amely egy Browning gyártmányú 10,5"-es tükrös teleszkópnak adott otthont. Ebben az esztendőben kezdődött el az üstökösök spektroszkópiai megfigyelése, majd egy évvel később a meteoroké. Igen fontos eredmény volt, hogy a spektroszkópiai eredmények rávilágítottak az üstökösök és a meteorok közötti rokonságra.
1881-ben a Browning távcsövet egy 10"-es Merz refraktorra cserélte. 1879-ben jelent meg az első időszak eredményeit összefoglaló évkönyv. A spektroszkópiai megfigyelésekkel párhuzamosan a színképi megfigyelések értelmezésére laboratóriumi munkákat is folytattak, amelynek első eredményeiről 1884-ben számoltak be az Akadémiának.
A nyolcvanas évek egyik legfontosabb nemzetközi spektroszkópiai programja volt a 7,5 magnitúdónál fényesebb csillagok átfogó színképi jellemzése. Ebbe a nemzetközi programba kapcsolódott be Konkoly Thege intézete a -15 fok és 0 fok közötti zóna megfigyelésével. Az eredményeket összegző katalógust 1887-ben jelentették meg. A színképek jellemzésére a Vogel-féle klasszifikációs kritériumokat használták.
Konkoly felismerte a nemzetközi kapcsolatok jelentőségét. Sokat utazott külföldre, és intézetében is gyakran fordultak meg neves külföldi csillagászok. Igen szoros barátság fűzte a potsdami Vogelhez, valamint a heidelbergi Max Wolf-hoz. Több nemzetközi egyesületnek volt a tagja (pl. Royal Society, Astronomische Gesellschaft). 1874-ben a Philadelphiai Egyetem doktorává avatták.
1890-ben Konkoly Thegét a Meteorológia Szolgálat igazgatójává nevezték ki. Formálisan megtartotta az ógyallai intézet igazgatását, de ténylegesen ereje jelentős részét új intézetére fordította. Jelentős tette volt az ógyallai geomágneses obszervatórium megszervezése, ahol a saját tervezésű eszközök mind a mai napig használatban vannak.
A kedvező döntés végül is hamarosan megszületett. 1899. május 16-án az adományozó, illetve a kormány részéről Wlassics Gyula kultuszminiszter írta alá az ajándékozási szerződést, amellyel az ógyallai intézet a Magyar Államkincstár tulajdonába került. Az ajándékozó kikötötte, hogy haláláig az intézet igazgatója marad. Kikötötte továbbá, hogy az egyetemi oktatás számára az intézet berendezései mindig rendelkezésre álljanak, és így az a magyar tudományosságnak, és ezen keresztül a megfelelő szakemberek képzésének is mindenkor fontos bázisa legyen. A kormány vállalta, hogy az intézet költségvetéséről gondoskodik. A szerződést pár napon belül jóváhagyták, és 1899. május 20-án megtörténhetett a hivatalos átadás-átvétel.
Ezzel az aktussal létrejött a Magyar Királyi Konkoly-alapítványú Astrophysikai Observatorium, amely a magyar tudománytörténet első állami kézben lévő csillagászati intézete lett. Az új intézet igazgatója tehát maga Konkoly Thege Miklós lett, míg igazgatóhelyettese Kövesligethy Radó, akinek oroszlánrésze volt a nemzetközi együttműködésben megvalósított spektroszkópiai program sikeres lebonyolításában. Mellette Harkányi Béla báró obszervátori, illetve Tass Antal, valamint Szántó Béla adjunktusi beosztást kapott. Ezzel a tudományos létszámmal kezdte meg az új intézet a pályafutását.
Az új intézet legfontosabb tudományos programja a csillagászati fotometria lett. A csillagfény nagypontosságú mérése a színképelemzés mellett ugyanúgy része volt a csillagászatban végbement forradalomnak, a megfigyelési asztrofizika születésének. Próbálkoztak Ógyallán spektroszkópiai megfigyelésekkel is, de erre a rendelkezésre álló 10", illetve 6 "-es refraktorok nem voltak alkalmasak. Még az igen fényes alfa Aurigae és az alfa Lyrae esetében is használható minőségű színképhez egy órás expoziciós időre volt szükség. Az első spektroszkópiai próbálkozások nyomán így világossá vált, hogy az ógyallai intézet távcsövei nem eléggé nagyok ahhoz, hogy a megfigyelési technika élvonalát jelentő spektroszkópiával nemzetközi szinten lépést tartson. A csillagászati fotometriában azonban a közepes és kis műszerekkel is versenyképes tudott maradni abban az esetben, ha a fény mennyiségének mérésére a kor színvonalának megfelelő eszközöket tudta alkalmazni. Ezekből a megfontolásokból kiindulva a fotometria az új állami intézet főprogramja lett. Két fő irányban kezdődtek meg a kutatások: a 7,5 magnitúdónál fényesebb csillagok fotometriájának nemzetközi programjába kapcsolódtak be, illetve a változó csillagok szisztematikus észlelésébe. Az utóbbinál nyilvánvaló volt, hogy a fényváltozások mérésénél a pontosság mellett a legfontosabb tényező a fényváltozás karakterisztikus ideje, amely mindenki számára egyformán hosszú, és így a nagy, gazdag nemzetek sincsenek előnyben a szegényebbekkel szemben.
Az állami intézet tudományos programja természetesen eleinte a már meglévő eszközökre épült: a 10"-es és a 6"-es refraktorra. 1908-ban vásároltak a drezdai Heyde cégtől egy további 8"-es refraktort, amely már korszerű elektromos meghajtással rendelkezett.
A fotometriai programokra először egy ékfotométert szereztek be a potsdami Töpfer cégtől. Ezzel az eszközzel indultak meg a rendszeres fotometriai munkák az intézet államosítása után. A vizuális fotometria számos szubjektív hiba forrását rejti magába, így néha igen nagy eltérés volt az egyes megfigyelők között. Lényegesen jobb eredményeket lehetett elérni a Zöllner-féle polarizációs fotométerrel, amelyben egy mesterséges fényforrást hasonlítottak össze a mérendő csillagászati objektummal. A mesterséges fényforrás erősségét polarizációs úton szabályozták. Az első próbálkozások után először egy kisebb, majd egy nagyobb Zöllner fotométert szereztek be, amelyekkel a 6, illetve a 10"-es refraktoron végezték a megfigyeléseket. A változócsillagokat Pickering listájáról válogatták, és többnyire nagy amplitúdójú vörös változókat észleltek. A fotometriai program a postdami obszervatóriumban elkezdett felméréshez kapcsolódott a déli égbolt -10 és 0 fok közötti sávjában a 7,5 magnitúdónál fényesebb csillagok megmérésével. Potsdamban a mérésekhez ugyancsak Zöllner fotométert használtak, így az ógyallai mérések homogenitása biztosítva volt.
A vizuális mérések szubjektív hibáinak a kiküszöbölésére a fotografikus technika kínált korszerű megoldást. A Schwarzschild által konstruált speciális kamerával a csillagok pontszerű fényét a kamera mozgatásával "elkenték", és az így kapott felület feketedéséből következtettek a fényességre. Az ógyallai intézet 1907-ben vásárolt egy ilyen kamerát, amelyet azután az 1908-ban a Heyde cégtől vásárolt refraktorra szerelve vettek rendszeres használatba.
A csillagászati fotometria mellett a Nap rendszeres észlelése is az intézet fő feladatai közé tartozott. Ógyallán, mint azt az előzőekben már említettem 1872-óta folytak rendszeres Nap-megfigyelések. A Nap teljes korongjáról készített rajzokkal lehetőség nyílt a foltok mozgásának és fejlődésének a nyomkövetésére, illetve a Wolf-féle relatívszámok meghatározására. A századfordulón a fotografikus technika a csillagászatban is egyre-másra szorította ki a szabad szemmel folytatott vizuális megfigyeléseket. A meteorológiai intézettől kölcsönbe kapott fotoheliográffal kísérletet tettek a fotografikus megfigyelésekre, de az eredmények nem váltották be a hozzá fűzött reményeket. Végül is a Nap rendszeres fotografikus megfigyelése 1904 őszén indult egy új fotoheliográf üzembeállításával.
A meteorok, meteorrajok rendszeres megfigyelése is az intézet hagyományos programjai közé tartozott. Konkoly nagytagyosi birtokán is berendezett egy kisebb csillagvizsgálót, és a meteorokat innen és Ógyalláról párhuzamosan észlelték. Ennek segítségével a meteorpályák térbeli rekonstukciójára is lehetőség nyílt. A meteorok mellett megfigyeléseket végeztek minden fényesebb üstökösről is. A Halley üstökös 1910-es visszatérésekor Hartmann német csillagász is az ógyallai intézetben tartózkodott, aki az általa konstruált felületi fotométert az üstökösön próbálta ki.
Az intézet negyedik fontos programja volt az időszolgálat. A meridiánkörrel végzett időmeghatározások eredményeit továbbították a Meteorológiai Intézetnek, ahonnan az eredményeket a Kereskedelmi Minisztériumba küldték. Ez a tevékenység 1912-ig folyt, amikor azt átvette a Pázmány Péter Egyetem Kozmográfiai Intézete.
Konkoly nagy súlyt helyezett a műszaki, illetve a megfelelő laboratóriumi háttérre. Maga is kitűnő műszerkonstruktőr volt, saját építésű eszközei mellett a vásárolt berendezéseken is számtalan újítást vezetett be. Amíg a meteorológiai szolgálat igazgatója volt, a nagyobb felújítási munkákat ennek az intézetnek a kitűnően felszerelt műhelyében végeztette. Ez a megbízatása azonban csak 1911-ig tartott, és ezért 1910-ben az ógyallai régi műhely helyén egy újat építettek.
Az intézetben folyó munka elismerését jelentette, amikor az 1908-ban a kultuszminiszter kifejezett kérésére a londoni Prinzess-Hallban rendezett magyar kiállításon önálló programmal vehetett részt. Egy kisebb, a Hold és a Nap megfigyelésére szolgáló duplex távcső mellett egy protuberancia-spektroszkópot, egy kvarc spektrográfot, illetve egy nagyobb teleszkópra szolgáló adaptert állítottak ki. A műszereken kívül az intézetet és a műszereket ábrázoló fotókat is bemutattak. A zsűri az összeállítást "Grand Prix"-el jutalmazta. A történethez tartozik még az is, hogy 1909-ben az eszközök olyan siralmas állapotban érkeztek vissza, hogy Konkoly keserűen jegyezte meg, "nem tudom mit szólnának Albion fiai, ha egy budapesti angol kiállításról a kiállított tárgyak ilyen állapotban érkeznének vissza?"
Az alapító okirat külön kikötötte, hogy az intézet eszközei az egyetemi oktatás számára mindig hozzáférhetők legyenek. Nyaranta gyakorlatra mindig több hallgató érkezett. Az 1907-es esztendőben pl. a budapesti egyetemről 11, míg Kolozsvárról 3 hallgató érkezett. Az államosítás óta a létszám lényegében változatlan volt, ezért az egyetemi hallgatók szakmai programjának a megszervezése igen nagy terhet rótt az intézetre.
Az alapítás után nem sokkal Kövesligethy Radó igazgatóhelyettes a pesti tudományegyetemre távozott, de továbbra is jó kapcsolatot tartott fenn az intézettel, pl. az egyetemi nyári gyakorlatok vezetésével. Harkányi Béla 1902-ben az Egyesült Államokba utazott egy éves tanulmányútra, de hazatérte után kérte, hogy mentsék fel obszervátori állásából. 1900-ban Szántó is eltávozott, és helyére Terkán József került, aki néhány kisebb kényszerű megszakítástól eltekintve Tass Antallal együtt az intézet stabil magját alkotta. Az eltávozott munkatársak helyére nem volt könnyű újakat találni, mivel a fizetések katasztrofálisan alacsonyak voltak. Többszöri sürgetésre 1912-re a helyzet valamelyest stabilizálódott, de még ezután is a fizetések sok kívánnivalót hagytak maguk után. 1912-ben gyakornokként Bodócs István került az intézethez, és itt dolgozott egészen 1917-ig, amikor Győrben kapott tanári állást. Konkoly Thege 1916-ban bekövetkezett halálával az intézet vezetése Tass Antal vállára szakadt, aki 1913-óta igazgatóhelyettesként a tényleges ügyintézést addig is jórészt egymaga végezte. Az 1914-ben kitört háború egyre nehezebbé tette az intézetben folyó tudományos munkát. Terkán katonai szolgálatra vonult be, és részt vett Montenegro elfoglalásában. 1917-ben Bodócs távozása után hónapokon keresztül az intézet tudományos személyzete magából Tass Antalból állott.
Az államosításkor az intézet épületállománya már néhány évtizedes volt, és több átépítés, illetve felújítás ellenére sem adott professzionális otthont az egyébként európai színtű kitűnő eszközöknek. Egyre súlyosabb probléma volt az elektromos ellátás megbízhatatlan volta, a megfelelő szintű könyvtár, műhely és laborhelységek hiánya. Mindezen problémák orvoslására sikerült kiharcolni a felügyelő kulturális tárcától egy új központi épület anyagi fedezetét, amelyet 1913. június 28-án avatott fel ünnepélyesen Jankovich Adalbert kulturális miniszter. Az önálló áramfejlesztő telep azonban a közbejött háború miatt sohasem valósult meg.
Az 1913-as beruházással befejeződött az ógyallai intézet fejlesztése. Már évekkel korábban felvetődött az a probléma, hogy Ógyalla valójában nem megfelelő hely egy professzionális csillagászati intézet számára. Asztroklímája a kis tengerszinti magasság miatt még középeurópai mércével mérve is messze elmaradt az ideálistól. Konkoly-Thege még 1880-ban levélben fordult a kultuszminiszterhez, hogy telepítsék át a csillagdát Budapestre, ahol az ő vezetése alatt a műegyetem tulajdona lett volna. 1917-re a csillagda megérett egy alapos átalakításra. Az eredetileg egy fürdőházból átalakított főépület igen rozoga állapotban volt. Az intézet főműszerének számító 10"-es refraktort még a múlt század nyolcvanas éveinek az eléjén szerezték be. Eljött az ideje egy nagyobb, a korszerű követelményeknek megfelelő új teleszkóp beszerzésének. A kultuszminisztérium jóváhagyta egy 60 cm-es tükrös távcső beszerzésének a költségeit, amelyet 1913-ban a drezdai Heyde cégnél rendeltek meg. A műszer leszállítására a háború kitörése miatt már nem került sor, a befogadó kupola előkészítő munkálatait is leállították. Egy új, a magyar csillagászat sorsát évtizedekre meghatározó, korszerű intézet létesítése lekerült a napirendről.
A trianoni béke alapjaiban rázta meg az országot, amely drámai módon szembesült az újrakezdés, a talpra állás mikéntjével. A kormány átfogó programot dolgozott ki a kulturális infrastruktúra korszerű, európai szintű fejlesztésére. Ebbe a programba illesztették bele a csillagvizsgáló intézet újraindítását is. Az új intézet létesítését tartalmazó kormányelőterjesztést 1921-ben dr. Vass József kultuszminiszter nyújtotta be, de a megvalósítás oroszlánrésze már az 1922-ben hivatalba lépő gróf Klebelsberg Kunóra maradt.
A kormányzati döntés szerint az intézetet Budapesten a Svábhegyen kívánták felépíteni. Erre a célra a fővárosi önkormányzat 1921-ben egy 8 holdas területet bocsátott rendelkezésre először ötven évre, amelyet azután korlátlan időtartamra módosított. Kikötötte, hogy a területet a jövőben is csak a csillagda céljaira szabad felhasználni. Az építkezést 1921-ben kezdték, és a következő esztendőben elkészült a meridián ház, illetve egy kisebb kupola. Ebbe a kupolába került a 8"-es ógyallai Heyde refraktor, míg a meridián házban a Magyar Háromszögelési Intézettől kölcsönözött passage műszerrel megindulhatott a rendszeres időszolgálat. Egyéb-ként az intézet céljaira 1,651.349 korona közadomány érkezett, amelyben a legkisebb tétel 50, míg a legnagyobb 1,000.000 korona volt. Az intézet Podmaniczky báró hagyatékából egy 7"-es Cook refraktort kapott, amelynek nagyon jó optikája volt, de nagyon gyenge mechanikája. Az első észlelések igen mostoha körülmények között folytak, minthogy az intézet területéhez nem vezetett rendes közút, így télen a nagy hóban csak rendkívül nehezen lehetett megközelíteni.
A csillagda felépítésének társadalmi támogatására létrejött 1923-ban a Stella csillagászati egyesület, amelynek elnöke maga Klebelsberg Kunó lett. Ugyancsak ő hozta létre ebben az évben a Gyűjteményegyetemet, amelynek a Szépművészeti Múzeum, a Nemzeti Múzeum, az Iparművészeti Múzeum, valamint az Országos Levéltár mellett a Csillagvizsgáló Intézet is tagja lett, és amelynek élére 1923. végén Tass Antalt nevezték ki igazgatónak. Neki az újraindulásban maradandó érdemei vannak. Nagy szerepe volt abban, hogy a régi ógyallai csillagvizsgáló helyett a Svábhegyen a kor követelményeinek mindenben megfelelő új intézet épült.
1923. késő őszén nekiláttak a főépület építéséhez, de pénzügyi nehézségek miatt 1924-ben abbahagyták. Kényszerű szünet után a munkálatokat egy év múlva folytatták és az épület 1926 végére lett készen. Az épülettel a magyar csillagászat végre méltó otthont kapott. Tervezésénél (Sváb Gyula munkája) több évtizedes távlatokban gondolkodtak, és az épületet eleve úgy méretezték, hogy kényelmes otthont adjon majd a jövőben várhatóan lényegesen nagyobb számú kutatónak is.
1924. novemberében a Fővárosi Önkormányzat határozatot hozott arról, hogy a Heyde cégtől még az Első Világháború előtt rendelt 60 cm-es tükrös teleszkóp kupolájának építését 100.000 aranykoronával támogatja. Az építkezést 1926. októberében kezdték el és 1928. tavaszára fejezték be. Ugyancsak 1926-ban láttak neki a második kisebb kupola kivitelezéséhez is, ahova 1928. májusában felállították az ógyallai 6"-es refraktort, amely egy Zöllner fotométerrel felszerelve lehetőséget adott a 7,5 magnitúdónál fényesebb csillagok fotometriai felmérésének a befejezésére. A fotometriai program mellett a berendezés változócsillagok fényváltozásának a vizuális mérésére is alkalmas volt. A 60 cm-es távcső szerelését 1928. május-júniusában végezték el, és ezzel befejeződött az intézet újjáalakulása. A 60 cm-es távcső felállításával az obszervatórium újra az európai szinten jelentős intézetek közé került.
A tudományos programok lényegében megegyeztek a már Ógyallán elkezdettekkel, minthogy az eszközök egy része is azonos volt. A fő profil tehát változatlanul az asztrofotometria lett, és ezen belül a változócsillagok fotometriája. A Nap rendszeres észlelése viszont kikerült a programok közül, hasonlóképpen a meteorok megfigyelése is. A fényes csillagok fotometriáját 1932-re fejezték be az ógyallai 6"-es refraktorra szerelt Zöllner fotométerrel. Ekkor a távcsövet leszerelték és helyére a Podmaniczky-féle 7"-es Cook refraktor került, amelyre egy 6, illetve 5"-es asztrográfot szereltek. A 6"-es eredetileg az ógyallai 10"-es távcsövön volt, de ez utóbbit anyagi eszközök hiányában nem tudták felállítani. A 60 cm-es távcsővel az intézet valóban korszerű eszköz birtokába jutott. Abban az időben a legnagyobb tükör átmérője 1917-ig az Egyesült Államokban levő Mount Wilson Observatorium 1,5 m-es, majd ezt követően a 2,6 m-es tükrű teleszkópja volt.
A húszas években a fizikához hasonlóan az asztrofizika is rohamléptekben fejlődött. Megszületett az extragalaktikus asztrofizika, a kvantummechanika megadta a színképvonalak elméleti alapját, és az általános relativitás elméletére épülve létrejött a relativisztikus kozmológia. Eddington, az elméleti asztrofizika talán legnagyobb alakjának a munkássága nyomán létrejött a pulzáló változócsillagok első átfogó elmélete. A rövid periódusú pulzáló változók, delta Cephei és RR Lyrae csillagok, fényváltozásának a vizsgálata a 30-as években, a svábhegyi intézet kutatási programjának egyik legfontosabb területe lett. Az észleléseket főként fotografikusan végezték a Cook refraktorra szerelt asztrográffal. A megfigyelésekkel arra keresték a választ, hogy az egyes csillagok fénygörbéi változnak-e az idő folyamán, és ha igen, akkor milyen módon. A pulzáló változók mellett a 8"-es távcsőre szerelt Graff-féle ékfotométerrel az intézet újra indulása óta rendszeresen észleltek fedési kettőscsillagokat is a pályaelemek meghatározására. Az új 60 cm-es teleszkóp lehetőséget nyújtott gömbhalmazok fotografikus észlelésére is, ahol egy lemezen egyszerre több, a halmazhoz tartozó változó fényességadatait lehetett rögzíteni.
Az obszervatórium új 60 cm-es távcsöve alkalmasnak bizonyult továbbá a Naprendszer kis égitestjeinek a vizsgálatára is. A távcső felállításának első 10 évében, 1938-ig bezáróan, már 35 új kisbolygót fedeztek fel, illetve többnek meghatározták a pályáját. Az új égitestek fényessége a 6-16 magnitúdós tartományba esett.
Az intézetnek hagyományosan jó kapcsolatai voltak a német csillagászattal. 1942-ig az éves munkáról rendszeresen összefoglaló jelentést küldött az Astronomische Gesellschaft által kiadott Vierteljahresschrift számára. Az Első Világháborút követően az Astronomische Gesellschaft nemzetközi tekintélyének az ellensúlyozására Franciaország és az angolszász hatalmak létrehozták a Nemzetközi Csillagászati Uniót (IAU), amelyből a háborúban a vesztes oldalon harcoló Magyarország kutatóit a németekkel együtt kirekesztették. Az IAU-hoz fűződő viszonyunk csak jóval később, a Második Világháború után rendeződött. A húszas években történtek ugyan kísérletek amerikai kapcsolatok kialakítására (pl. Lassovszky Károly későbbi igazgató hosszabb tanulmányútja alkalmából), de a harmincas évek politikai fejlődése Magyarországot egyre szorosabbra fűzte Németországhoz, és ez a tudományos kapcsolatokra is egyre jobban rányomta a bélyegét. A fiatal kutatók tanulmányútjai rendre német intézetekhez irányultak. A szakma részéről persze történtek kísérletek ennek a megosztottságnak a feloldására. 1930. augusztus 8-12-ig az Astronomische Gesellschaft 29. kongresszusát Budapesten tartotta, amelyre számos angolszász vendéget is meghívtak. A díszvendégek között volt Sir Arthur Eddington is, aki az elméleti asztrofizika koronázatlan királyának számított. Ebből az alkalomból több neves nemzetközi hírű szakember is meglátogatta az új svábhegyi intézetet, és elismeréssel szólt a látottakról.
A súlyosbodó gazdasági válság miatt 1931-ben kinevezési tilalmat léptettek életbe, majd Klebelsberg 1932-ben bekövetkezett halála után az általa alapított Gyűjteményegyetemet átszervezték. A Csillagvizsgáló intézetet a Pázmány Péter Egyetem fennhatósága alá helyezték fakultásközi intézetként, így önállóságát továbbra is megtartotta. Az átszervezésre az egyetem alapításának 300 éves évfordulója adott indokot. Az intézet személyzete a Gyűjteményegyetemből létrehozott Nemzeti Múzeum kötelékében maradt, jóllehet állandó álláshelyeinek számát 6-ról 3-ra, időszakos álláshelyeiét 4-ről 2-re csökkentették. Az átszervezéssel 1934. végén Tass Antalt nyugdíjazták, de 1936. augusztusáig, még részt vett az intézet ügyeinek intézésében. 1935-ben az egyetem Kozmográfiai Intézetének korábbi munkatársa Móra Károly lett az igazgatóhelyettes, akit 1936. márciusában intézetvezetőnek neveztek ki. 1937. január 17-én meghalt Tass Antal, aki 1899-óta folyamatosan az intézet munkatársa volt, és szívós szervező munkájának oroszlánrésze volt abban, hogy az ország összeomlása után a magyar csillagászatnak modern, új otthona lett.
1938-ban Móra Károly váratlanul meghalt, és április 11-el ideiglenesen Lassovszky Károlyt bízták meg az intézet vezetésével, majd júl. 30-án az illetékes minisztériumtól megkapta végleges igazgatói kinevezését. 1939-ben az intézet tudományos személyzete az igazgatóból, 1 obszervátorból, 1 asszisztensből, 2 egyetemi gyakornokból, 1 vendégkutatóból, 1 egyetemi hallgatóból, valamint egy önkéntes munkatársból állott.
Megalakulása óta az intézetet minden évben többezer érdeklődő látogatta meg. A derült éjszakák jelentős hányadát a bemutatásokra fordították. a rekordot az 1941-es esztendő tartja, amikor a csillagvizsgálót 4316 (!) látogató kereste fel.
A gazdasági válság multával az intézet helyzete is stabilizálódott. 1940-ben a Budapest Fővárostól kapott 10.000 pengő pénzen a Zeiss művektől egy regisztráló mikrofotométert rendeltek. Új fotolabort építettek, az ógyallai 10"-es refraktorra egy 25 cm-es tükrös távcsövet szereltek, és átadták az újonnan létesítendő kolozsvári egyetemi csillagvizsgálónak.
A háború első éveiben a megfigyelési munka a szokott mederben folyt. 1943-ban Lassovszky Károlyt kinevezték az egyetemi Kozmográfiai intézet vezetőjének, és a svábhegyi intézet igazgatójának megüresedett helyére 1943. dec. 31-el Detre László került. Ekkor az állandó tudományos személyzet az igazgatóból és két asszisztensből állt.
1946-ban döntés született a napfizikai osztály felállításáról, amelynek vezetésére Dezső Lórántot kérték fel. A napfizikai észlelésekre egy fotoheliográfot és a Konkoly-féle 25 cm-es távcsövet szándékoztak felállítani. A megfelelő épület elkészítését (egy 620 cm átmérőjű kupolát) végül is, a Magyar Dolgozók Pártjának közbenjárására, 1948-ban a MÉMOSZ budai csoportja vállalta el, és társadalmi munkában 1949. őszére építette fel. A kupolába a 25 cm-es refraktor került, míg mellette egy kisebb épületbe a fotoheliográf, amellyel a rendszeres észlelések 1950. márciusában kezdődtek el. Rendszeresen fotografikusan észlelték a teljes napkorongot, illetve a foltokkal és fáklyákkal borított részeket. Az észlelések alapján, amennyiben a szükség megkívánta, telefonon tájékoztatták az Országos Meteorológiai Intézetet a naptevékenység alakulásáról. Az észlelések mellett az osztály dolgozóinak munkáját jelentős mértékben a napfoltokra vonatkozó statisztikai vizsgálatok alkották. 1957-ben döntés született a Napfizikai Osztály Debrecenbe telepítéséről, ahol az a Kossuth Lajos Tudományegyetemtől kapott területen 1958. január 1-től önálló intézetként kezdte meg a működését.
A Svábhegyi intézet megalakulásakor közvetlenül a Kultuszminisztériumhoz tartozott, majd onnan került a Gyűjteményegyetemhez és 1934-ben a Pázmány Péter Tudomány egyetemhez. 1948-ban újra visszakapta a Kultuszminisztérium. Az 1948-as rendszerváltás során döntöttek egy önálló, az egyetemektől független kutatóintézet-hálózat létrehozásáról, amelyet a Magyar Tudományos Akadémia keretei közé szerveztek. A minisztertanács 10/1951/I.6./M.T. rendelete alapján az Akadémia az intézetet 1951. február 1-el vette át az MTA Csillagvizsgáló Intézete néven. Az akadémiai csillagvizsgálónak két tudományos osztálya alakult: az általános asztrofizikai (5 kutató) és a napfizikai osztály (2 kutató).
Még 1947-ben döntöttek az Uránia Csillagvizsgáló létrehozásáról, amelynek vezetőjévé Kulin Györgyöt nevezték ki. Távozásával megszűnt a svábhegyi intézetben a mintegy másfél évtizedig sikeresen művelt kisbolygó kutatási téma. Az Urániát a svábhegyi intézet műszereivel szerelték fel, és a Konkoly-féle 20 cm-es Heyde refraktor ekkor került az új gellérthegyi bemutató csillagvizsgálóba.
A negyvenes évek végén és az ötvenes évek elején az intézet fő kutatási profilját a változócsillagok fotometriai vizsgálata jelentette, és ezen belül is a fő hangsúly a fénygörbe változásokat mutató rövidperiódusú pulzációs változókon volt. Eddigre már több változóról másfél évtizedes észlelési anyag gyűlt össze.
A Második Világháborút követően a csillagászati észlelőtechnika megint forradalmian átalakult. A háborúban kifejlesztett katonai radartechnika békés felhasználásából kialakult a rádiócsillagászat, az optikai fotometriában rohamosan terjedni kezdett a fotoelektronsokszorozó, amely a fotolemez alacsony kvantumhatásfokával és nem lineáris intenzitásérzékenységével szemben nagy kvantumhatásfokkal, és lineáris intenzitás-érzékenységgel rendelkezett. Egy további áttörési pontot jelentett az elektronikus számítógépek megjelenése a kutatásban, amely az addigi főként analitikus eljárásokra alapozott főként kvalitatív modellszámításokkal szemben megteremtette a kiterjedt kvantitatív numerikus modellszámítások lehetőségét.
A fotoelektromos technika bevezetésére az intézetben már közvetlenül a háború után megkezdődtek az első kísérletek az Egyesült Izzótól kapott fotoelektron-sokszorozó segítségével. 1948-ban az intézet Harlow Shapley-től egy RCA 1P21-es fotoelektronsokszorozót kapott ajándékba, és az abból készített fotométerrel 1950-ben rendszeres észleléseket kezdtek a 60 cm-es teleszkóppal. 1954-ben egy újabb 1P21-es csövet szereztek be, amelynek segítségével 13. fényrendig tudtak nagy pontosságú fotometriai méréseket végezni. 1955-ben Walraven holland csillagász javaslatára átépítették a fotométer erősítőjét. 1956-ban két további 1P21-es cső érkezett, valamint Detre László leideni látogatásakor egy újabb erősítőt kapott ajándékba, és így lehetővé vált, hogy a 25 cm-es tükrös távcsővel újabb fotoelektromos megfigyelőhelyet létesítsenek. A megfigyeléseket már betanított kutatási segéderők is végezhették, és a fotoelektormos fotometria az intézet rutinszerű tevékenységévé vált.
A háború után az intézet nemzetközi kapcsolatai is alaposan átrajzolódtak. Új korszak nyitányát jelentette, hogy 1947-ben Detre Lászlót, az első magyar csillagászként felvették a Nemzetközi Csillagászati Unióba. Az 1948-as rendszerváltás után azonban a nemzetközi kapcsolatok fokozatosan a Szovjetunió irányába fordultak. Addig a magyar csillagászoknak szovjet kollégáikkal kevés kapcsolatuk volt, most ez gyökeresen átalakult. Rendszeressé váltak a Szovjetunióba a rövidebb-hosszabb tanulmányutak. 1950-ben Kukarkin, aki akkor a változócsillagok kutatásában nemzetközileg is jelentős elismertségnek örvendett, javaslattal fordult intézetünkhöz a fő kutatási profilunkat jelentő témában indítandó együttműködés megszervezésére. 1952-ben a leningrádi Elméleti Csillagászati Intézet kért fel bennünket bizonytalan efemerisekkel rendelkező kisbolygók pontos helymeghatározásában történő együttműködésre. Még ebben az évben megalakult Földes István vezetésével intézetünk III. tudományos osztálya, a Poziciós Asztronómiai és Stellárstatiszikai Osztály. Ez az osztály két év után azonban beszüntette a működését, mivel 1954-ben, a gazdasági visszaesés következtében az intézetben létszámleépítést írtak elő, amit a nemrég indult III. osztály megszüntetésével (az osztályvezető és két segédmunkatárs elbocsátásával) sikerült megoldani.
A szocialista országok között kötött különböző akadémiai együttműködési megállapodások nyomán ezek között az országok között a csillagászatban is megteremtődött a személyes kapcsolatok lehetősége. Ennek nyomán természetesen nemcsak kutatóink utaztak ezekbe az országokba, hanem intézetünket is számos, szocialista országból érkező kolléga kereste fel.
Az ötvenes évek második felétől kezdődően a hidegháború is lassan enyhülni kezdett, és ennek az intézet életében az egyik látható jele Detre László részvétele volt az IAU 1955-ben Dublinban rendezett közgyűlésén. Az IAU változó csillagokkal foglalkozó 27. bizottsága külön határozatban támogatta a nemzetközi együttműködések kiszélesítését. A hazánkban folyó változócsillag kutatások nagy nemzetközi elismerését jelentette az 1956 augusztus 23-28-ig Budapesten tartott konferencia, amelynek fő témája az RR Lyrae és delta Cephei csillagok periódus és fénygörbe-változása volt.
Az 1956-os forradalom az intézet életében súlyos megrázkódtatást hozott. A forradalmat követő menekülési hullám az intézetben igen ígéretesen induló három kiváló képességű kutató (Izsák Imre, Osváth István és Herczeg Tibor) távozását hozta. Helyüket pályakezdő fiatalokkal hamarosan feltöltötték ugyan, de az utánuk keletkező szakmai űr sokkal tovább éreztette hatását.
1959-ben lehetőség nyílt a kínai csillagászokkal történő kapcsolat felvételére. Ennek keretében az intézet a nankingi csillagvizsgálónak egy fotoelektromos berendezést ajándékozott. A román csillagászokkal folytatandó együttműködés erősítésére a bukaresti csillagvizsgálónak is ajándékoztak egy 1P21-es fotoelektron-sokszorozót.
Fontos állomása volt az intézetben folyó változócsillag kutatások nemzetközi elismerésének, hogy igazgatónknak az IAU 1961-ben Berkeley-i konferenciáján történt részvétele alkalmából megbízást kaptunk az Information Bulletin on Variable Stars (IBVS) kiadvány szerkesztésére.
1957-ben az első mesterséges hold pályára állításával a technikai civilizációban kétségkívül új korszak kezdődött, amely természetesen a csillagászati kutatásokban sem maradt következmények nélkül. A moszkvai Asztroszovjet felkérte intézetünket, hogy vegyen részt a pályaszámításokhoz szükséges megfigyelésekben, és a mesterséges holdak követésére alkalmas állomás felállítására 40 db vizuális megfigyelésre alkalmas távcsövet ajándékozott. Budapesten kívül az országban Baján, Szombathelyen, majd Miskolcon létesült ilyen állomás, amelyek nem tartoztak az Akadémiához, de szakmai koordinálásukat az intézet látta el. 1966. január 1-től a bajai állomás csatlakozott az intézethez, a többiek megtartották szervezeti önállóságukat. A mesterséges holdak területén a szociálista országok együttműködése az INTERCOSMOS keretében valósult meg. 1965-ben a COSPAR-nak már két magyar tagja is volt. A mesterséges holdak mozgásának vizsgálatához kapcsolódott 1961-ben az intézetben készített első számítógépes program is.
A széleslátószögű nagytávcsövek nyújtotta új lehetőségek valószínűleg jelentős szerepet játszottak abban a döntésben, hogy az intézet 1951-ben az Akadémiánál egy 90 cm-es tükrű 1:3 nyílásviszonyú, 3x3 fok korrigált látmezejű Sonnefeld típusú teleszkóp beszerzését kezdeményezte, amelyet azután jóvá is hagytak. 1952-ben a távcsövet meg is rendelték, majd hamarosan azt egy 60/90/180 cm-es Schmidt rendszerű teleszkópra módosították. Nyilvánvaló volt, hogy ezt a berendezést nem Budapesten kell felállítani, mivel addigra a város fényei annyira megnövekedtek, hogy a fényerős új teleszkóp működését az erős égi háttér teljesen lehetetlenné tette volna. A kedvező döntés után több helyszín is szóba került, végül is a mátrai Piszkéstető mellett döntöttek, mivel közel volt az úthálózathoz, elérhető távolságban volt az elektromos energia, illetve egy helyi forrás formájában a víz.
1958-ban a Minisztertanács az új létesítmény anyagi fedezetére 9 millió forintot hagyott jóvá. Az építkezés nagy lendülettel megindult, kezdve a bekötőúttal, majd folytatva a főépület kivitelezésével, amelyet 1960. szept. 8-án adtak át. 1961-ben elkészült a Schmidt teleszkóp kupolája, és az új távcső 1962-ben kezdte el a működését. A távcsőhöz két objektívprizmát is rendeltek, amellyel az ország megint egy nemzetközi szinten is jelentős teleszkóphoz jutott. 1928 óta országunkban ez volt az első nagyberuházás a csillagászatban.
A mátrai égbolt háttérfényessége természetesen messze alatta maradt a budapestiének, ezért felmerült a gondolata egy kisebb, fotoelektromos fotometriára alkalmas teleszkóp beszerzésének. 1966. nyarán a Zeiss művek szakemberei összeszerelték az új 50 cm-es Cassegrain rendszerű teleszkópot, amelyre egy kétcsatornás polarimétert szerelve 1967-ben kezdődtek el az észlelések.
Már 1967-ben felmerült a gondolata egy 1.5-2 m-es távcső létesítésének a szükségessége. Konkoly Thege ógyallai spektroszkópiai próbálkozásai, a múlt század nyolcvanas évei óta, nem volt hazánkban csillagászati spektroszkópia, minthogy nem rendelkeztünk megfelelő teljesítőképességű távcsővel. Időközben a 2 m-es tükrű távcsövek a keletnémet Zeiss kínálatában is megjelentek, amelynek első példányát a Prága melletti Ondrejovban állították fel. Sajnos ekkora teleszkóp létesítéséhez az anyagi fedezetet nem sikerült megszerezni. A Zeiss kínálatában időközben egy kisebb 1 m-es tükrű távcső is megjelent, amelynek az ára még anyagi lehetőségeinken belül volt. A beruházás tehát zöld utat kapott, és 1971. őszére elkészült a bekötőút. Magát a távcsövet 1974 végén avatták fel. Sajnos ezt Detre László, akinek maradandó érdemei vannak a mátrai állomás létrehozásában 1974. október 15-én bekövetkezett halála miatt már nem érhette meg. Az intézet igazgatását 1975. május 1-el Szeidl Béla vette át.
A hetvenes évekre a mikroelektronika és a ráépülő informatika a csillagászati észlelőtechnikát is gyökeresen átalakította. A nagyszériában gyártott kisszámítógépek lehetővé tették a megfigyelések, valamint az adatgyűjtés és feldolgozás közvetlen digitális vezérlését. A Központi Fizikai Kutatóintézet szakembergárdájának köszönhetően, az egyébként a COCOM tilalmi listán lévő számítógépeket Magyarországon is gyártották, és így ezek intézetünk számára is elérhetők lettek. A mérést vezérlő számítógép mellett szükség volt természetesen megfelelő interfészre is, amely a szintén a KFKI-ban gyártott, nemzetközi szabványnak számító CAMAC moduláris rendszer formájában állt rendelkezésre. Az 1 m-es teleszkóp ilyen módon az intézetben időközben kifejlesztett fotométerrel, valamint a KFKI által szállított TPA/i, illetve CAMAC rendszerrel felszerelve a kor színvonalának minden tekintetben megfelelő megfigyelő eszköz lett. A távcsövekhez elengedhetetlenül szükséges fotoelektromos berendezések fejlesztésére 1971-ben egy csoportot hoztak létre, és 1972-ben elkészült az első saját fejlesztésű fotométer. Az 1 m-es távcsővel befejeződött a mátrai állomás kiépítése. Azóta Magyarországon csillagászati nagyberuházás nem volt.
A mátrai beruházás kapcsán az intézet új álláshelyeket kapott, így ennek köszönhetően növekedett a kutatói létszám is. A növekvő létszámnak köszönhetően újjászervezték a tudományos osztályokat. 1973. március 1-el megalakult a Változócsillag, a Stellárstatisztikai, valamint az Égimechanika és Alkalmazásai Osztály.
Az új teleszkópok jelentősen megnövelték a nagy hagyományokkal rendelkező fő irány, a változó csillagok kutatására rendelkezésre álló észlelési kapacitást, illetve új kutatási témák (extragalaktikus szupernóvák, csillaghalmazok, Tejútrendszer szerkezete, Halfa emissziót mutató objektumok keresése) elindítását is lehetővé tette. Növelte továbbá az intézet nemzetközi súlyát, amelynek két fontos mérföldkövét jelentette 1968-ban az IAU 4-ik, illetve 1975-ben a 29-ik, Budapesten rendezett változócsillag kollokviuma.
Az obszervatóriumban folyó fotografikus észlelések célja, nagyfelbontású teljes napképek előállítása volt. A megfelelő metodika kidolgozása évek hosszú munkáját igényelte. Addig, amíg nem gyűlt össze elegendő mennyiségű saját észlelési anyag, nemzetközi adatbázisokban elérhető adatok felhasználásával a napfoltok helyzetét és szerkezetét leíró paraméterek eloszlásával kapcsolatos statisztikus vizsgálatokat folytattak.
A napfizika háború utáni budapesti újraindulásakor már próbálkoztak a Nap protuberanciáinak speciális, erre célra konstruált szűrővel történő megfigyelésével. Az első próbálkozások azonban nem váltották be a hozzáfűzött reményeket. A helyzet azonban gyökeresen megváltozott, amikor az Akadémia megfelelő pénzügyi alapot biztosított 1971-ben egy szovjet gyártmányú 53 cm-es lencséjű koronográf beszerzésére, majd 1973-ban egy, a korszerű kutatómunka követelményeinek mindenben megfelelő befogadó-épület létesítésére. A műszerre szerelt speciális, hangolható Halfa szűrő segítségével lehetővé vált a protuberanciákban lezajló mozgások tanulmányozása, és ezzel az intézet kutatási profilja egy igen fontos új területtel gazdagodott.
Az új beruházások lehetővé tették a létszám bővítését is. 1958-ban, az induláskor a tudományos személyzet az igazgatóból és két munkatársból állott. Ez a létszám a beruházások megvalósulásával párhuzamosan a hetvenes évek második felére tizenegyre növekedett.
Az obszervatórium munkájának nemzetközi elismerését jelentette, hogy 1967-ben Budapesten rendezték az IAU 35., a szoláris aktív vidékek szerkezetével és fejlődésével foglalkozó szimpóziumát, amit 1971-ben Gyulán a VI. regionális napfizikai konzultáció, illetve az első Interkozmosz Napfizikai szimpózium követett Debrecenben. Az obszervatórium tevékenyen vett részt nemzetközi szervezetek (COSPAR) munkájában, illetve a nemzetközi megfigyelési kampányokban (ilyen volt pl. a Nemzetközi Nyugodt Nap Éve, IQSY).
A Nemzetközi Csillagászati Unió 10. (napaktivitás) bizottságának a felkérésére elvállalták az 1976-ig Greenwich-ben otthont kapó fotoheliográf program szervezését. A több százezer napfelvételből álló archívum egyedülálló a világon. Az archívumra épül a magyar napfizika nemzetközileg is elismert egyik legfontosabb programja, a Napon található összes napfolt helyzetének, illetve fontosabb paramétereinek a meghatározása.
Fontos része az obszervatórium tudományos tevékenységének a nemzetközi együttműködésekben, illetve kampányokban történő részvétel. A napfoltok helyének, illetve egyéb paramétereinek meghatározásában a világon egyedülálló pontosságot értek el. A munka hatékonyságát jelentősen megnövelték a mérési adatok gyűjtésében, illetve kiértékelésében alkalmazott számítógépek.
A Nap földi hatásai révén a napfizika a csillagászatnak a gyakorlati élettel közvetlen kapcsolatban levő ágai közé tartozik. Kitűnő szakmai kapcsolat alakult ki a hazai geofizikusokkal és meteorológusokkal. A napfizikai obszervatórium munkatársai a hazánkban rendszeresen szervezett ionoszféra-magnetoszféra szemináriumok résztvevői közé tartoznak, és ezek közül a szemináriumok közül volt olyan, amelyet Debrecenben is szerveztek.
Az obszervatórium Debrecenbe költözésétől kezdve igen jó kapcsolat alakult ki a Kossuth Lajos Tudományegyetemmel. Az obszervatórium munkatársai rendszeresen tartanak csillagászati kurzusokat, illetve vállalják diploma, vagy doktori témák vezetését. Az egyetem komoly műszaki segítséget nyújtott pl. a napfoltok területének kimérésére alkalmas DAREAL megépítésében.
A látszólagos sikerek mögött azonban egyre aggasztóbb válságtünetek jelentkeztek. Az 1968-ban kezdett új gazdasági mechanizmus a hetvenes évek közepére végképp befulladt, és a gazdasági szakemberek előtt nyilvánvalóvá vált, hogy a szocialista rendszer egyre súlyosabb gazdasági bajokkal néz szembe. A fokozatosan sűrűsödő felhők az Akadémiát is rákényszerítették arra, hogy felülvizsgálja intézethálózatát. Az intézethálózat felülvizsgálata nyomán hozott döntések a csillagászatot is érintették. Döntés született arról, hogy a debreceni napfizikai obszervatórium önálló intézeti státuszát megszüntetik, és egyesítik a budapesti csillagvizsgáló intézettel. Az igazgatót, Dezső Lórántot, nyugdíjazták, a két intézetből 1982. január 1-el létrehozták az MTA Csillagászati Kutatóintézetét, és az obszervatórium ennek az új intézetnek a tudományos osztályaként működött tovább. Az összevonás létszámcsökkenést is jelentett. Elbocsátásokra ugyan nem került sor, de az önként távozók, illetve nyugdíjba menők helyét nem töltötték fel.
A hetvenes évek közepére az extenzív fejődés korszaka lezárult a magyar csillagászatban. A számítástechnika viharos térhódítás azonban jelentős változást hozott a kutatásban is. Az Akadémia is szert tett nagyteljesítményű számítógépekre, amelyen az intézet kutatói is több programot futtattak. A számítástechnika fejlődésének köszönhetően megjelent pl. a Fourier analízis a változócsillagok megfigyelési anyagának a feldolgozásában. Mindez a fejlődés azonban nem tudta elfedni azt a tényt, hogy a szocialista tábor az informatikai fejődésben egyre súlyosabban lemaradt nyugati vetélytársa mögött.
A számítástechnika viharos térhódítása mellett a másik fontos eleme volt a fejlődésnek az űrkutatás behatolása a csillagászati kutatások területére is. Már a hetvenes években pályára állították a színkép röntgen és ultraibolya, a Földről nem érzékelhető tartományaiban dolgozó csillagászati holdakat, amelyeket a nyolcvanas években felbocsátott gamma és távoli infravörös holdak követtek.
A számítástechnika és az űrkutatás adta lehetőségeket az intézet kutatói nemzetközi kapcsolataik révén igyekeztek kihasználni. A számítástechnika fejlődése lehetővé tette egyre részletesebb, a megfigyelt tényeket egyre jobban leíró numerikus modellek kidolgozását. Ez a fejlődés a változócsillagok modellezésében is éreztette a hatását. Jó kapcsolat alakult ki a University of Florida kutatóival, és ennek nyomán a numerikus modellek fejlesztésébe a hazai kutatók is bekapcsolódtak.
Az űrből végzett csillagászati megfigyelések igen gyakran párhuzamos, földi bázisú méréseket is igényeltek. Mátrai állomásunkon levő fotometriai teleszkópjainkkal résztvettünk röntgen és ultraibolya holdakkal végzett koordinált megfigyelésekben. Ugyancsak nemzetközi felkérésre felvételeket készítettünk Schmidt teleszkópunkkal a távoli infravörös tartományban felfedezett naprendszerbeli égitestekről. Ennek az együttműködésnek köszönhetően az IRAS (Infra Red Astronomical Satellite) hold teljes mérési anyagához sikerült hozzájutni. Az űrkutatás terén mód nyílt a szovjet programban, a Halley üstökös 1986-os visszatérésekor indított VEGA misszióban történő részvételre is. Ennek során résztvettünk az előkészítő munkák mellett az üstökös magjáról készített felvételek kiértékelésében is. Az üstökösök magjáról a Hubble űrtávcsővel készített megfigyelések feldolgozásában intézetünk is részt vesz.
Az 1990-es rendszerváltás alapjaiban rázta meg az akadémiai intézeteket. Az anyagi támogatás reálértéke a forint drámai értékvesztése nyomán drasztikusan csökkent, és az intézetek a működőképesség határára érkeztek. Ebben a helyzetben az intézet a bajai állomás leadása mellett döntött. Szerencsére a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat átvette a bajai intézményt, amely ennek eredményeképpen 1994-ben a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Csillagvizsgáló Intézeteként kezdte meg működését. Az intézethálózat működőképességének a megóvására az Akadémia 1997-ben egy konszolidációs folyamatot hajtott végre, amelynek során bizonyos intézeteket összevontak, vagy esetleg meg is szüntettek. Az akadémiai konszolidációs folyamat során felmerült a debreceni napfizikai obszervatórium elcsatolása a Kossuth Lajos Tudományegyetemhez. Az egyetem vezetése úgy látta azonban, hogy a napfizikai állomás nemzetközi értékeinek a fenntartására az egyetem keretei között nincs garancia, és javasolta, hogy az állomás továbbra is az akadémiai csillagászati kutatóintézet keretei között maradjon.
A rendszerváltás nyomán 1992-ben Magyarországgal szemben megszűnt a COCOM, amely a fejlett technológiájú eszközök (pl. professzionális CCD kamerák), illetve nagyteljesítményű számítógépek (pl. SUN munkaállomások) exportját tiltotta. A tilalom feloldásával egyidőben pályázati forrásból megjelent az intézetben az első SUN munkaállomás, amelyet azután hamarosan továbbiak követtek. A munkaállomások üzembeállításával egyidőben megépült az első lokális hálózat, amely csatlakozott az Internetre is. Az Internethez történt csatlakozás lehetővé tette, hogy az intézet szerkesztésében készített IBVS elektronikus formában is megjelenjék. A fejlődés kis késéssel debreceni állomásunkon is megvalósult. A számítástechnikai fejlődéssel párhuzamosan 1993. őszén a mátrai 1 m-es RCC teleszkópon megjelent az első CCD kamera, amelyet 1995. novemberében a Schmidt távcsőbe szerelt CCD kamera követett. 1998. tavaszán a mátrai állomáson is helyi üvegszálas számítástechnikai hálózat létesült.
A politikai rendszer összeomlása maga alá temette a szocialista országok közötti nemzetközi kapcsolatok jól kiépített, kiterjedt rendszerét. Az új kapcsolatokban a központi szervezés háttérbe szorult, és az egyéni közvetlen kutató-kutató közötti kapcsolatok nagy teret kaptak. Az alanyi jogon járó, korlátozás nélküli útlevél a külföldi utazások előtti korábbi adminisztratív korlátozást teljesen megszüntette. A nemzetközi kapcsolatok kialakításának és folytatásának a problémája a megfelelő anyagi eszközök megszerzésének a területére tevődött át. Magyarország a közöspiaci országok által fenntartott Astronomy and Astrophysics című szakfolyóirat társult tagjává vált, és ezzel lehetőség nyílt az intézet kutatói számára is, hogy munkáikat ebben a nemzetközileg igen rangos folyóiratban térítés mentesen publikálják.
Az ország több tudományegyetemével (ELTE, JATE, KLTE) fennálló igen jó kapcsolat a rendszerváltás után is fennmaradt, sőt bővült is. 1995-ben az ELTE-vel kötött megállapodásnak megfelelően az intézetben kihelyezett asztrofizikai laboratórium létesült. Az intézeti munkatársai aktívan részt vesznek az egyetemeken időközben megindult doktori programban előadások tartásával, illetve témavezetéssel.
A rendszerváltást követő gazdasági visszaesés ellenére a számítástechnikában, illetve az észlelő technikában jelentős modernizációt hajtott végre az intézet. Ezzel ugyan sikerült megőrizni a kutatás nemzetközi versenyképességét, de további jelentős ráfordítások nélkül a leszakadásnak komoly veszélye van. Hazánk közöspiaci csatlakozásával kapcsolatban elengedhetetlen a tudomány fejlesztéséhez szükséges anyagi források felkutatása, és realizálása. A mátrai beruházás óta Magyarországon nem volt nagyberuházás a csillagászatban. A jövő megtervezéséhez mindenképpen szükséges annak végiggondolása, hogy jelenlegi helyzetünkben mit és hogyan kell tennünk.
A Konkoly-alapítványú asztrofizikai obszervatórium több elvetélt próbálkozás után a magyar tudomány sikertörténete lett. Az első világháborút követő nagy összeomlás után is talpra tudott állni, úgyszólván a semmiből. Az újrakezdés, és a folytonos megújulás nemcsak a csillagászat szűk területének a magánügye, hanem egyben szimbóluma is a magyar kultúra életerejének és maradandó európai értékeinek. A százéves évfordulónak tehát a magyar kultúra és tudomány számára tágabb, szimbolikus jelentősége is van.
A megtett útra visszatekintve természetes, hogy nagy hangsúlyt kap a múlt. Ugyanakkor a hagyományok vállalása, és a múlt értékeinek a számbavétele mellett hangsúlyozottan kifejezésre kell jutnia annak, hogy intézetünk egy jelenleg is aktív, nemzetközi mércén mérve is rangos tudományos alkotóműhely, amely a maga korában ugyanúgy választ kíván adni a kor tudományos kihívásaira, mint ahogyan azt elődei tették. Meggyőződésem, hogy az intézet nemcsak egy százéves periódust zárt le, hanem elkezdett egy újat is.
Konkoly adományozó okirata
A fôváros határozata a telek átadásáról
A budapesti 60cm-es távcsô kupolája
A budapesti 60cm-es teleszkóp
A Schmidt-teleszkóp Piszkéstetôn
Az 50cm-es teleszkóp Piszkéstetôn
Az 1m-es RCC teleszkóp Piszkéstetôn
A Napfizikai Obszervatórium Debrecenben