Meteor csillagászati évkönyv 2000
Balázs Lajos
Kutatási eredmények
Csillagok belsô szerkezete - pulzáció
RR Lyrae változók. Az elmúlt években az intézetben folytatott kutatások kiderítették, hogy az alapmódusú RR Lyrae csillagok fénygörbéi (pontosabban azok alakja) szoros összefüggésbe hozható a csillagok fizikai paramétereivel, mint például a [Fe/H] vastartalommal, az M_V abszolút fényességgel és a vörösödetlen színindexekkel (pl. (B-V)_0-lal). Két hidrodinamikai kóddal végeztünk teszteket annak eldöntésére, hogy a modern numerikus módszerekkel felépített nemlineáris modellek képesek-e ezeket a relációkat reprodukálni.
A megvizsgált modelleknek csupán elenyészô százaléka követte a megfigyelésekbôl levezetett empirikus relációkat. A nem megfelelô modellek száma észrevehetôen csökkenne, ha az RR Lyrae luminozitás skála kb. 0.3 magnitúdóval fényesebb lenne, mint a jelenleg elfogadott, fôleg Baade-Wesselink analízisen alapuló érték. Megvizsgáltuk, hogy a MACHO projektben, illetve egyéb, egyedi gömbhalmazokban vannak-e olyan RR Lyrae csillagok, amelyek második felhangban pulzálnak. Kimutattuk, hogy a kérdéses csillagok tulajdonságai jól értelmezhetôk, ha feltételezzük, hogy ezek elsô felhangban pulzáló RRc változók.
Kimutattuk, hogy az RRd csillagok periódusváltozásának ,,instant'' modellezése ellentmond a megfigyeléseknek, miszerint az alapmódus és a felhang nem párhuzamosan, sôt néhány csillag esetén ellentétesen változik. Bár a HRD-n található olyan irány (az állandó csillagsugárhoz tartozó egyenesek), ahol a módusok periódusa egymással ellentétes irányban is változhat, ez a tartomány nagyon keskeny, s a megfigyelésekkel egyezô nagyságú periódusváltozáshoz szükséges hômérsékletváltozás is nagy. A két rezgési módus nemlineáris kölcsönhatása viszont ellentétes irányú periódusváltozásokat is okozhat, a csillag szerkezetének rövid idôskálájú megváltozása után. A megfigyelt periódusváltozás több különbözô idôskálájú folyamat együtteseként jön létre. Ögy a megfigyelt periódusváltozásokból a fejlôdésre direkt következtetést levonni szinte lehetetlen, viszont a módusok kölcsönhatásának ellenôrzésére lehetôség nyílhat.
Az omega Centauri gömbhalmaz változóinak jelentôs részérôl sikerült kimutatni, hogy mind fémtartalmukat, mind tömegüket tekintve nagyon egyformák, és a horizontális ág viszonylag késôi, már az alacsonyabb hômérsékletek irányába történô fejlôdés szakaszában találhatók. A fémekben leggazdagabb csillagok térbeli elhelyezkedését vizsgálva kitűnt, hogy azok a halmaz különbözô oldalain helyezkednek el: a fémgazdagok a galaktikus korong, a fémszegények a haló irányában. Az effektus a fényes óriásokra a legszembetűnôbb.
Delta Scuti változók. Elkészült az 57 Tau (egy delta Scuti csillag a Hyadokban) összehasonlító vizsgálata. 1981-1995 között 54 éjszaka során gyűjtött 232 óra anyagát dolgoztuk fel. Tekintettel a gerjesztett módusok kis amplitúdójára, a kapott 10 módus nem tekinthetô a csillag végleges matematikai modelljének. Ennek ellenére a kapott eredmények nem mindennapiak! Az adatok nagyon szigorú homogenizálása után két jól meghatározott frekvenciát (0.803 és 0.657 ciklus/nap) sikerült azonosítani. Magyarázatukra mind a kettôsség, mind a g-módusok gerjesztése szóba jöhet. Utóbbi esetében az 57 Tau példa lehetne arra, hogy egy csillagban mind delta Scuti típusú (p-módusú), mind gamma Doradus típusú (g-módusú) pulzáció egyszerre lehet jelen.
Befejeztük három nyílthalmazról 1997 ôszén és telén az 1-méteres RCC-teleszkópra szerelt Wright-kamerával készített CCD-felvételek feldolgozását. Az NGC 1817 halmazban hat csillag fényváltozását sikerült megerôsíteni a Johnson V szűrôvel készült felvételsorozat alapján. Az NGC 559 esetében B és V színben is készültek megfigyelések. Az NGC 7762 jelű halmazban nem sikerült delta Scutikat kimutatnunk. Az irodalomban elérhetô újabb adatok szerint ez a halmaz öregebb, kb. 1.8 milliárd éves, ami magyarázza a delta Scutik hiányát. Felfedeztünk viszont egy gamma Doradus típusú változócsillagot.
Turbulens konvekció és csillagpulzáció. A korábban kifejlesztett turbulens-konvektív pulzációs kódot kiegészítettük. Ez lehetôvé teszi a periodikus megoldások (határciklusok) stabilitásvizsgálatát is. Ögy, a már korábban beépített lineáris stabilitásvizsgálattal együtt lehetôvé vált nagyléptékű modellsorozatok futtatása, ami pl. a mikrolencse programok jóvoltából született nagy mennyiségű RR Lyrae- és cefeida-adat értelmezéséhez szükséges.
A nemlineáris turbulens-konvektív kóddal sikerült a kétmódusú cefeidák pulzációját modellezni. A hatvanas évektôl kezdve többen is próbálták ezen csillagok nemlineáris modelljeit létrehozni, de kísérleteik sikertelenek maradtak. Ezért ez az eredmény áttörést jelent a radiális csillagpulzáció hidrodinamikai modellezésében.
A cefeidák mellett az RRd csillagok nemlineáris modelljei is természetes módon adódnak a turbulens konvekció alkalmazásával. éj eredmény, hogy a kétmódusú (KM) megoldás stabil lehet ugyanabban a modellben, ahol az alapmódus határciklusa is stabil. A kisebb hômérsékletek felé haladva a KM megoldás elveszti stabilitását, még mielôtt az - az amplitúdók fázisdiagramján - a határciklus fixpontja közelébe érne.
Delta Cephei változók. éjabb tényekkel sikerült alátámasztani, hogy a kettôs cefeidák kimutatásánál kiválasztási effektus lép fel. Megmutattuk, hogy a radiális sebesség keringésbôl származó változásának mértéke és a pályaelemek meghatározhatósága között negatív korreláció tapasztalható.
A II. populációs cefeidák HIPPARCOS-fénygörbéjét elemezve sikerült pontosan megállapítani a V341 Arae és az NW Pavonis pulzációs periódusát, valamint az RR Microscopii és a V1711 Sagittarii további fotometriai adatainak figyelembevételével kimutattuk a két utóbbi csillag eddigi besorolásának helytelen voltát.
A T Monocerotis hosszú periódusú cefeidánál a közelmúltban bekövetkezett erôs periódusváltozást mutattunk ki. Az új periódus figyelembevétele fontos az e csillagról végzett spektroszkópiai megfigyelések értelmezésekor.
Aktív jelenségek csillagok légkörében
Az egydimenziós, fotometriai foltmodellezések eredményeit ellenôriztük oly módon, hogy a Napról is a csillagoknál alkalmazott módszerekkel készítettünk modelleket és ezeket összehasonlítottuk a képekkel. Eredményül az adódott, hogy ha egy csillag fizikai paramétereit jól ismerjük, akkor a modellbôl kapott foltok összterülete a valóságot jól közelíti. Ugyanakkor a hosszú idôskálájú fényességváltozás együttes modellezése a rotációs modulációval mesterségesen magas szélességű foltokat eredményezhet. Ezért a poláris foltok biztos beazonosításához más eszközöket (Doppler-leképezés, elméleti meggondolások) is célszerű igénybe venni.
Modellkísérlettel megmutattuk, hogy az aktív csillagok Fourier-spektrumában jelentkezô alacsony frekvenciák (hosszú periódusok) kizárólag a foltok területváltozásaiból erednek. A rotációs frekvencia pedig nincs hatással a spektrum alacsonyfrekvenciájú részére. Az adatsorokban jelenlevô trendek és ciklusok együtt jelentkeznek, és nehéz megkülönböztetni ôket.
Megbecsültük a V833 Tau 1993. november 20-án észlelt optikai flerjének abszolút paramétereit az UBV(RI)_C fotometriai észlelések alapján.
Sikerült a BY Draconis kettôs aktivitását hosszú idôskálán át ellentmondásoktól mentesen modellezni. A fôkomponens látható felszínének 2-15%-a folttal fedett, míg a mellékkomponens esetében ez az érték 14-35%.
Befejeztük a HD 51066 óriáscsillag vizsgálatát. A csillagról négy egymást követô évben (1994-97) készült spektroszkópiai és fotometriai adatokból a TempMap nevű Doppler-leképezô programmal, négy vas- és egy kálium-vonal modellezésével állítottunk elô térképeket a felszíni hômérséklet eloszlásáról. A Doppler-térképek 1994-tôl 1997-ig egy lassan eltűnô, a fotoszféránál kb. 500 fokkal hidegebb poláris foltot mutatnak, amelyet a hosszú periódusú fotometriai kifényesedés is alátámaszt.
A TT Arietis kataklizmikus változó megfigyelésére szervezett összesen 258 óra (nemzetközi kampány keretében végzett) megfigyelés eredményeként a következô megállapításokat tettük. A fotometriai periódus P=0.133160 +- 0.000004 nap. Ez nagyobb, mint amit a korábbi kampány során kaptunk, és lényegesen nagyobb a még korábbi, mások által mért értékeknél. A korábbiakkal ellentétben, a most kapott adatokból nem mutatható ki másodlagos periódus jelenléte. Megerôsítést nyert továbbá az a korábbi eredményünk, hogy a kvázi-periodikus változások nem szekuláris perióduscsökkenés formájában jelentkeznek, hanem inkább idôrôl idôre felerôsödnek, illetve eltűnnek.
A napaktivitás vizsgálata
Feldolgoztuk a NOAA 7260-ban észlelt összes flert az aktív vidék teljes korongon való átvonulása során (1992. augusztus 11-22.). A munkához elsôsorban a Yohkoh japán mesterséges hold lágy- és keményröntgen-távcsöveinek észleléseit használtuk fel, kiegészítve ezt mágneses és a Halpha vonalbeli észlelésekkel. Kimutattuk, hogy a felemelkedô bipoláris mágneses hurkok csak néhány órával megjelenésük után vesznek részt az elsô flerben és újabb bizonyítékokat szolgáltattunk arra, hogy a flereket mágneses átkötôdés okozza, bár az eredmények nem mindenben támasztják alá az elméletet.
Kimutattuk, hogy a hosszú idôtartamú flerek (LDE-k) esetében az egyidôben megfigyelt post-flare hurkok magassága a hômérsékletüktôl függ: a 10-20 000 fokos Halpha-hurkok a néhány millió fokos lágyröntgen-hurkok alatt vannak, amelyek fölött még forróbb és részben nem-termális keményröntgen-forrás észlelhetô.
Kimutattuk, hogy a koronális anyagkidobások (CME-k) keletkezése szoros kapcsolatban áll a szoláris aktív vidék mágneses terében levô szabadenergiával. Követve egy aktív vidék fejlôdését hat szoláris rotáción keresztül azt találtuk, hogy a differenciális rotáció és áramokat a felszínre magukkal hozó mágneses hurkok egyre növelik az aktív vidék szabadenergiáját egészen addig, míg egy maximális értéknél az telítôdik.
Cseh és lengyel kollégákkal közösen egy olyan aktív vidéket vizsgáltunk, amelyben egy nagy, öreg napfolt ,,mögött'' jelent meg új aktivitás, új napfoltok (NOAA 7260, 1992. augusztus). A látszólag normális napfoltcsoport követô része egy új, bonyolult mágneses szerkezetű különálló napfoltcsoport volt, amelynek szerkezete fokozatosan bipolárissá egyszerűsödött.
Egy viszonylag egyszerű dipól-modellt alkalmazva sikerült kimutatni, hogy egy nagy napfoltcsoportból eredô nyugodt protuberancia környezetében a mágneses tér szerkezete megfelel a Kippenhahn-Schlüter-modellnek, és a protuberancia aktivizálódása a mágneses tér szerkezetének megváltozásával kapcsolatos.
A NOAA 7912 és 7910 foltcsoporttal kapcsolatban kimutattuk, hogy az a mágneses felhô, amely 1995. október 18-20. között érte el a Földet, a 7912-es foltcsoportból indult. A 7910 foltcsoportban pedig a táguló mágneses hurkok kölcsönhatásba léptek és flereket okoztak.
Az idôsorok analízisével megerôsítettük a geomágneses aa-index és a földi légkör hômérséklete közötti korreláció féléves változásának függését a a Nap dipólterének irányától.
Elkészült a Debrecen Photoheliographic Data 1987. katalógusa.
A Galaxis szerkezete és kozmogóniája
A Cepheus Flare területén keletkezett fiatal csillagok közül az IRAS pontforrásokkal egybeesô A típusúak színképeiben az E(V-[12]) színexcesszussal arányos Halpha emissziót találtunk (a kettô a cirkumsztelláris anyagnak azonos rétegében keletkezik). A spektrumokban azonosítható a 6613 \AA\ hullámhosszú diffúz intersztelláris sáv (DIB) és ekvivalens szélessége nem mutat korrelációt a B-V színexcesszussal, de az E(V-[12])-vel és a [12-60] színindexszel igen. égy tűnik, mintha a DIB a cirkumsztelláris anyagban keletkezne. A mintában vannak új Herbig Ae csillagok, a Cep R2 asszociáció eddig ismeretlen tagjai, és egy szuperóriás spektrumú, valószínűleg poszt-AGB csillag.
Befejeztük a Vega-jelenség vizsgálatát a közeli (22 pc), viszonylag fiatal UMa nyílthalmazban. Kilenc fôsorozati A csillagot észleltünk távoli infravörös hullámhosszakon az Infrared Space Observatory-val (ISO). Eredményeink szerint 8 esetben a mérések magyarázhatók tisztán fotoszferikus emisszióval, míg a \beta UMa esetében megerôsítettük az IRAS által felfedezett csillagkörüli diszk létezését, és meghatároztuk a hômérsékletét (50-80 K) valamint tömegét. Kiértékeltük nyolc Herbig Ae/Be csillag spektrális energiaeloszlását a 3-200 mikrométeres tartományban (ISO mérések). A hosszabb hullámhosszakon a többszín-fotometrián kívül általában rendelkezésre állnak kisebb térképek is, amelyek lehetôvé teszik a központi forrás (csillag vagy csillag+diszk rendszer) sugárzásának különválasztását a csillagkörüli anyag emissziójától. Ennek köszönhetôen a távoli infravörös fotometria lényegesen jobb, mint az IRAS értékei, és korrigálni tudtuk az IRAS 12-25-60-100 mikronos - néhány esetben elég furcsán kinézô - spektrális energiaeloszlását.
A L1340 sötét felhôrôl az effelsbergi 100 m-es rádiótávcsôvel az ammónia-sávban készült méréseket kiredukáltuk, meghatároztuk a sűrű felhômagok méretét, kinetikus hômérsékletét, sűrűségét.
Befejeztük a Cepheus Buborékról a dwingeloo-i rádióteleszkóppal készült HI-mérések elemzését, illetve a méréseknek az infravörös és optikai megfigyelésekkel való egybevetését. Meghatároztuk a buborék össztömegét, ami 2.7 * 10^5 naptömeg értéknek adódott. A buborék méretébôl és tömegébôl megbecsültük a beágyazó közeg sűrűségét. A becsült tömeg és az effektív tágulási sebesség lehetôvé tette a teljes, illetve a betáplált kinetikus energia becslését. A buborék eredetére több lehetséges mechanizmust vizsgáltunk meg. A legvalószínűbb magyarázat a csillagszél és szupernóva-robbanás kombinációja. Az észlelt méretbôl és tágulási sebességbôl mind a szupernóva-robbanás, mind a csillagszél esetében egyszerű számolással adódik a buborék kora, ami 1.7 és 3.1 millió év közé tehetô.
Csillagközi molekulafelhôk feltételezett belsô sebességmezejét reprezentáló térbeli monofraktál-struktúrákat használtunk extinkció-modellezés céljára. Ezen szűrôk hatását szimulált háttér-csillagmintákról készített differenciális csillagszámlálások segítségével vizsgáltuk. A fraktál-modellel sikerült értelmezni a A_V és sigma_AV közötti kapcsolatot.
A felsôlégkör szerkezete
Az olasz San Marco V mesterséges holdon elhelyezett DBI akcelerométerrel kapott semlegeslégköri sűrűségeknek azokat a 10-20 másodperces karakterisztikus idejű hirtelen csökkenéseit vizsgáltuk részletesen, amelyeket a múlt évben fedeztünk fel. Meghatároztuk az összes ilyen, azonosítható esemény idejét és helyét (magasságát, mágneses szélességét és helyi idejét), az esemény idején a viharszintet, és vizsgáltuk az elôfordulási gyakoriság változását a különféle paraméterek függvényében. Az eredmények jól alátámasztják azt a feltételezést, hogy a semlegeslégköri sűrűségcsökkenések a mérôműszernek az ionoszféra-buborékokon való áthaladásával kapcsolatosak.
Meghatároztuk az akusztikus és a gravitációs hullámok kritikus frekvenciáit a földi légkörben, 100-500 km között, nemizotermikus, tehát lassan változó hômérsékletű (dT/dz < 7 K/km) esetben. A frekvenciákból meghatároztuk a 100-500 km közötti magasságokhoz tartozó kritikus hullámhosszakat is.
A Brunt-Väisälä-frekvenciával és az akusztikus frekvenciával kapcsolatos vizsgálatokat kiterjesztettük a Vénusz légkörére is. Kiszámítottuk a hangsebesség magassági profilját, majd a Seiff-Kirk légköri modellek alapján a H_p nyomási, és H_r sűrűségi skálamagassági profilokat. Meghatároztuk a Brunt-Väisälä- és az akusztikus frekvenciákat a 0-180 km közötti tartományára, még pedig mind izotermikus, mind nemizotermikus légkörben. Ellentétben a földi légkörrel, itt lényeges eltérés adódott az izotermikus és nemizotermikus eset hullámhosszai között.
Kisebb témák
A Hubble-űrtávcsô (HST) által készített üstökös-megfigyelések feldolgozása és értelmezése során a Hale-Bopp, Tempel-Tuttle, valamint a Tempel 1 üstökösök adataival foglalkoztunk. Néhány, a HST-vel megfigyelt üstökösrôl az ISO infravörös csillagászati obszervatórium ISOCAM képalkotó kamerájával is készültek megfigyelések. A Hale-Bopp fényes üstökös magjának átmérôjére a korábban elfogadott 40 km helyett mintegy 60-80 km adódott, azaz jelentôsen nagyobb, mint azelôtt hitték. A Leonida meteorrajhoz kapcsolódó Tempel-Tuttle rövid keringési idejű üstökös magjának átmérôjét is a HST megfigyelései alapján sikerült nagy pontossággal meghatározni, ami 3.6 km-es.
A Magyar ërkutatási Iroda által is támogatott IGCP 384 (International Geological Correlation Program No. 384) elnevezésű UNESCO projekt keretében a laboratóriumi eredményekbôl kapható asztrofizikai értelmezésekben vettünk részt. A földtörténeti perm-triász kor határáról származó geológiai mintákban lévô szferulák kozmikus, sôt intersztelláris eredetűeknek bizonyultak!
A VEGA szonda Halley-üstökösrôl készített felvételeinek feldolgozására készített számítógépes programcsomaggal a Hale-Bopp üstökös archivált felvételein eddig ismeretlen mag körüli aktivitást találtunk. A mátrai Schmidt-teleszkóppal készült felvételeken megfigyeltük a mag néhány óra alatt bekövetkezô fényességváltozását. A felvételeken, ismert kisbolygók megfigyelése mellett, új kisbolygókat is felfedeztünk: ezek a Harvard-féle ideiglenes besorolás szerint a 1998 FZ86, 1998 FC140, 1998 FD140 elnevezést kapták.
Ebben az évben összegyűjtöttünk és kalibráltunk 28 ISO PHT-S színképet, és meghatároztuk az állatövi fény nagyléptékű hômérséklet-eloszlását. Az eredményeket jól lehetett reprodukálni a bolygóközi porfelhô egy egyszerű modelljével, amelyhez a por térbeli eloszlását az irodalomból vettük és feltételeztük, hogy a porszemcsék feketetest módjára sugároznak és egyensúlyban vannak a Nap sugárzási terével.
A diamágneses Coulomb-problémában numerikusan is sikerült igazolni, hogy az 1997-ben analitikusan talált megoldások - kontinuumba ágyazott kötött állapotok - tényleg léteznek. Abban a spektrum- és térerôsség-tartományban, ahol a klasszikus probléma (a diamágneses Kepler-probléma) kaotikus, a numerikus munka során igen nagy jegyveszteséget tapasztaltunk. Ennek a jelentôsége a sajátérték-probléma esetleges kaotikusságára nem világos, de ha nem véletlenszerű a kapcsolat, akkor a kvantumkáosz kézzelfogható paramétere tűnhetett fel.
A korabeli irodalom és kiskartali jegyzôkönyvek alapján feldolgoztuk az 1886-os ,,nóva'' megfigyeléseit. Rámutattunk az ,,észlelés'' lehetséges okaira.
Műszerek, informatika
A jénai Zeiss műveknél az 1 m-es távcsô fô- és segédtükrét új reflektáló felülettel látták el. A debreceni állomás koronográfjához használt Halpha-szűrôt megjavítattuk. OMFB támogatással mátrai állomásunkon lokális üvegszál-hálózatot építettünk ki, és ugyanennek a pályázatnak a keretében az 1 m-es teleszkópra újabb CCD kamerát szereztünk be.
Hazai és nemzetközi kapcsolatok
A felsôlégkör-kutatásban, illetve a Nap földi hatásának vizsgálatában szoros munkakapcsolat alakult ki az MTA soproni Geodéziai és Geofizikai Kutatóintézetével.
Az intézeti publikációs lista tanúsága szerint tudományos eredményeinkben kiemelkedô szerepet játszanak a nemzetközi kapcsolatok. Akadémiai együttműködések keretében tartunk kapcsolatot Észtország, Lengyelország, Mexikó, Oroszország csillagászaival. Kormányközi TéT egyezmények keretében a bonni Max Planck Institut für Radioastronomie-val, a párizsi IAP-vel, a boulderi NOAA-val folytattunk közös kutatómunkát. A beszámolási idôszakban is aktívan részt vettünk a nyugat-európai DENIS (Deep Near-Infrared Survey) projekt munkáiban. Rendszeres kapcsolatot tartunk fenn a floridai (USA), villanovai (USA), Vanderbilt (USA), a prágai (Csehország) és a nagoyai (Japán) egyetemmel, valamint a varsói (Lengyelország), potsdami (Németország), armagh-i (Észak-Örország), kanzelhöhei (Ausztria), bécsi (Ausztria), marseille-i (Franciaország), meudoni (Franciaország), aarhusi (Dánia) és pulkovói (Oroszország) csillagászati intézetekkel.
A Nemzetközi Csillagászati Unió megbízásából az intézet kutatói szerkesztik az Internet hálózaton keresztül elektronikusan is elérhetô IAU Information Bulletin on Variable Stars kiadványt.
Ugyancsak az IAU megbízásából készül az intézetben a most már elektronikusan is elérhetô Debrecen Photoheliographic Results katalógus.
Mind napfizikában, mind változócsillagászatban rendszeresen részt vettünk nemzetközi észlelési kampányokban.
Részvétel a felsôoktatásban
Az intézet a beszámolási idôszakban is otthont adott az ELTE TTK kihelyezett asztrofizikai laboratóriumának. Ezen túlmenôen együttműködési megállapodásunk van a JATE-val, illetve a KLTE-vel is.
Az intézet kutatói az alábbi elôadásokat illetve gyakorlatokat tartották:
Az ELTE-n: A csillagkeletkezés alapjai (doktori iskola); µltalános csillagászat; Asztrofizikai megfigyelési módszerek (asztrofizika szakirány); Asztrostatisztika (doktori iskola); Bevezetés a csillagászatba; Csillagaktivitás - aktív csillagok; Csillaglégkörök, csillagszínképek (asztrofizika szakirány, doktori iskola); Csillaglégkörök fizikája (asztrofizika szakirány); Csillagok belsô szerkezete; Csillagrendszerek dinamikája I.; Csillagrendszerek dinamikája II. (doktori iskola); Csillagszerkezet és -fejlôdés (asztrofizika szakirány); Kettôscsillagok (doktori iskola); Műszertechnika; Asztrofizika labor (asztrofizika szakirány); Csillagászati szakmai gyakorlatok; Szeminárium a csillagászat legújabb eredményeibôl.
A KLTE-n: Csillagászat; Asztrofizika űreszközökkel.
Az 1998. évi tudományos teljesítményünk fôbb mutatói
Az év folyamán megjelent összes tudományos cikk száma: 85, ebbôl idegennyelvű folyóiratban: 52, SCI által regisztrált folyóiratban: 47, nemzetközi együttműködés keretében: 46. Az év során megjelent publikációk adatai az intézet honlapján (http://www.konkoly.hu) megtalálhatók. Tudományos elôadások száma: 43, ebbôl nemzetközi rendezvényen: 25. Elnyert tudományos fokozat: 1 kandidátus. Hazai felsôfokú oktatásban eladásokat tartók száma: 11. Az év folyamán művelt OTKA témák száma: 18.