HUN-REN Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont
Konkoly Thege Miklós Csillagászati Intézet

Új ablak az infravörös világegyetemre

2009. május 14. | Szerző: Kiss Csaba

Archive

2009. május 14-én útjára indult az Európai Űrhivatal (ESA) Herschel űrtávcsöve. A Herschel a távoli infravörös és szubmilliméteres hullámhosszakon végez majd megfigyeléseket, köztük olyan tartományokban is, amelyeken még soha egyetlen más eszköz sem, s am

2009. május 14-én útjára indult az Európai Űrhivatal (ESA) Herschel űrtávcsöve. A Herschel a távoli infravörös és szubmilliméteres hullámhosszakon végez majd megfigyeléseket, köztük olyan tartományokban is, amelyeken még soha egyetlen más eszköz sem, s amelyeket a légkör miatt a Föld felszínéről egyáltalán nem láthatunk. A Herschel 3,5 méter átmérőjű főtükre nagyobb, mint bármelyik csillagászati távcsőtükör, amit eddig a világűrbe juttattak, beleértve a Hubble űrtávcsövet is. A nagyobb tükör az eddigieknél sokkal halványabb objektumok megfigyelését teszi lehetővé, sokkal jobb térbeli felbontással.

Az űrtávcső a nevét William Herschel brit csillagászról kapta, aki amellett, hogy rátalált a Naprendszer hetedik bolygójára, az Uránuszra, 1800-ban a Nap tanulmányozása közben felfedezte az infravörös sugárzás létezését is.

A Herschel által megfigyelendő hullámhosszakon leginkább a hideg, -170 °C-nál alacsonyabb hőmérsékletű égitestek és a hideg csillagközi por sugároz. A megfigyelések fő célja a csillagok és a galaxisok keletkezésének és fejlődésének vizsgálata, amelyet a látható hullámhosszakon elrejt előlünk a csillagközi por. Emellett jelentős eredmények várhatóak a távoli Naprendszer kis égitestjeinek és az óriásbolygók légkörének, valamint azok holdjainak megfigyeléseiből. A mérések várhatóan három éven keresztül folyhatnak a Herschel űrtávcsővel, az előzetes számítások szerint ennyi időre elegendő a berendezések hűtését biztosító, kb. -270 °C hőmérsékletű folyékony hélium.

 

A Herschel űrtvácső fedélzetén három berendezés található. A PACS (Photodetector Array Camera and Spectrometer) egy távoli infravörös kamera és alacsony-közepes felbontású színképelemző berendezés az 55-210µm-es hullámhossztartományra. Mind a kamera, mind a színképelemző berendezés egyszerre végez megfigyeléseket egy „kék” (~100µm), és egy „vörös” (~170µm) hullámhosszon. Ennek a műszernek a fejlesztésében és kalibrálásában az MTA Konkoly Thege Miklós Csillagászati Kutatóintézetének munkatársai is részt vállaltak az ESA PECS programja és a Magyar Űrkutatási Iroda támogatásával. A SPIRE (Spectral and Photometric Imaging Receiver) egy olyan kamera és színképelemző készülék, amit a PACS által elérhető 210µm-nél hosszabb hullámhosszakra fejleszettek. Érzékelői párhuzamosan végeznek fotometriát a 250, 350 és 500µm-es sávokban, valamint Fourier-transzformációs leképező spektrométere alacsony felbontású színképet készít a 210-670µm-es tartományban. A HIFI (Heterodyne Instrument for the Far-Infrared) egy nagyon nagy felbontású színképelemző készülék, ami nagyon részletes információkat tud szolgáltatni a legfényesebb infravörös források kinematikájáról, kémai összetételéről és fizikai állapotáról.

A Herschellel egy időben, ugyanazon az Ariane rakétán felbocsátottak egy másik berendezést, a Planck űrtávcsövet is. A két űreszköz fél órával a start után szétvált, és elindultak a Föld-Hold – Nap rendszer L2 Lagrange-pontja felé, ahová mintegy két hónapnyi utazás után érkeznek meg, és majd ezen pont körüli, égi mechanikailag stabil pályákon fogják tölteni aktív hónapjaikat. Az L2 pontban minimalizálható a legfényesebb égitestekből (Föld, Hold, Nap) származó zavaró fény, és a távcsövek elegendően távol, mintegy másfél millió kilométerre vannak a Földtől ahhoz, hogy a műszereik működéséhez szükséges, abszolút nulla fok közeli hőmérséklet stabilan biztosítható legyen. A Planck még a Herschel által megfigyeltnél is hosszabb hullámhosszakon vizsgálódik majd, ez az első olyan európai készítésű űreszköz, amely a kozmikus mikrohullámú háttérsugárzást, az Ősrobbanás utáni forró világegyetem maradványsugárzását vizsgálja, minden eddiginél jobb térbeli felbontással és érzékenységgel.

 

 

További információk: Kiss Csaba (pkisscs[at]konkoly.hu), MTA KTM CSKI

A Herschel űrtávcső honlapja: http://www.esa.int/Herschel

További információk a Magyar részvételről: http://kisag.konkoly.hu/Herschel